Zárás

Az utolsó találkozó után is maradtak feladatok

Nagyon örültünk, hogy szerencsésen haza érkeztünk. Ezt követően a levelező rendszeren és telefonon tartottunk több egyeztetést, hogy előkészítsük a zárást.

A nyári szabadságokat követően szeptember elején kaptuk meg a beszámoló feltöltéséhez szükséges eléréseket. Az eseményeket felgyorsítottuk. A többszöri egyeztetést, javítást követően szeptember 21-én találkoztunk. Itt összeállítottuk a teljes magyar nyelvű dokumentációt a közös projekttermék alapján. A hátralévő néhány apró simítást követően a beszámoló elkészült.

Az ECVET bevezetésének kérdését jól jellemzi a következő megállapítás: "A projekt egyik központi kérdése az ECVET bevezetése és használhatósága, a másik a szakképző intézmények közötti együttműködés volt. Az együttműködés alapelveit a fent említett irányelvek tartalmazzák, azonban a partnerség során arra a végkövetkeztetésre jutottak a résztvevők: ez a munka még időt vesz igénybe. Ez további együttműködést igényel, egymás megismerését, az erős és gyenge pontok feltárását, illetve a szabad kommunikáció képességét."

A teljes beszámoló elérhető itt.


A program a Tempus közalapítvány Egész életen át tartó tanulás program (long life learning) támogatásával valósul meg.

Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény) a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.