Utazás Erdélybe

 A várpalotai Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium 15 diákját sepsiszentgyörgyi szakmai tanulmányúthoz segítette az Apáczai Közalapítvány HATÁRTALANUL! programjával, és 1.299.800.- forintos támogatással.

 

A program rövid leírása
 
Az a szerencse ért minket, hogy nyertünk egy pályázatot az Apáczai Közalapítvány HATÁRTALANUL! program keretében.
A pályázat a diákok közötti határokon átívelő személyes kapcsolatok kialakítását kívánja elősegíteni, közösen végrehajtott cselekvések támogatása révén.
A közösen megvalósított „termék” (kerti pad a két iskola közös választása) tervezését, elkészítését, kivitelezését, a magyarországi és határon túli diákoknak együtt kell elvégezni. A tervezésen (INTERNET-es kapcsolat volt) és előkészítésen már túl vagyunk. A termék kivitelezése , a magyarországi és a határon túli diákok közötti aktív együttműködés eredménye lesz, mely a határon túl jön létre 2010. május 9- és 16-a között.
Közben felkészültünk Erdély történelméből, szokásaiból kutúrájából. A tanulókkal megismertettük
1. 48-as szabadságharc és Erdély kapcsolatát.
2. I. világháború politikai összefüggéseit.
3. Trianon előzményeit és következményit.
4. Trianon utáni életkörülményeket, szokásokat.
5. Erdély földrajzi területeit, gazdasági jellemzőit.
6. Utazás során érintett történelmi városok történetét.
7. Oktatás, sport, gazdaság.. területén az együttműködést.
8. Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy néprajzi és természeti értékeit.

Erdélyben az útvonalunk során érintett történelmi nevezetességeket meglátogatjuk, és megemlékezünk történelmi nagyjainkról.

Your rating: Nincs Average: 5 (2 votes)